Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Béremelés az egészségügyi és szociális szakdolgozóknak

Az egészségügyi és szociális szakdolgozók november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést. Varga Mihály, a szaktárca vezetője elmondta, hogy ez az intézkedés kb. 80 ezer embert érint. Az előrehozás mellett azért döntöttek, mert ezt a szakszervezetek kérték. Ez 20 milliárd forint kiadást jelent, melyet a 2018-as költségvetésben elfogadott 200 milliárd forint fölötti tartalékból finanszíroznak. Varga Mihály emlékeztetett arra is, hogy idén is emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. Előbbi 8%-kal 138 ezer forintra, utóbbi 12%-kal 180 500 forintra módosul. A nemzetgazdasági miniszter emellett örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a versenyszféra is hasonló mértékű bérnövekedést produkált tavaly.

=

Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
loading...