Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
A Telekom eladja az összes üdülőjét országszerte

A Telekom eladja a Magyarországon található összes nyaralóját és szálláshelyét. A teljes kínálat már ki is került a vállalat ingatlanportáljára. Az eddigi irodaházak, üzlethelyiségek és telkek mellett a kisebb házaktól kezdve egészen a több száz férőhelyes balatoni szállodáig terjedően megjelent minden eladó ingatlan. A vállalat nyilatkozata szerint azért is döntöttek a kiárusítás mellett, mert a jövőben még inkább a stratégiai növekedést biztosító alaptevékenységeikre szeretnének koncentrálni. Az adótörvény változása egyaránt hozzájárult ehhez a döntéshez. Így a cég megtisztítja az ingatlan-portfólióját és egyszerűsíti a működését. Bárki lehet vásárló, de az eladni kívánt ingatlanok között vannak olyan kisebb balatoni nyaralók is, amiket a kollégáknak kedvezve a Telekom első körben csak a dolgozóinak értékesítene. Az összes ingatlan eladásával többmilliárd forintos bevételre tehetnek majd szert, melyből a tervek szerint a vidéki és budapesti telephelyeket korszerűsítenék.

=