Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
A magyar cégek árbevételének negyede online jött tavaly

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Digitális Gazdaság, 2020 című kiadványából kiderül, hogy Magyarországon a vállalkozások 94%-ának volt internetkapcsolata tavaly, 63%-uk rendelkezett saját honlappal is, és ugyan főleg a helyhez kötött internetkapcsolatot vették igénybe, a mobilinternet használata is jelentős. A magyar cégek összes árbevételének 23%-a származott elektronikus kereskedelemből. Informatikai szakembert a vállalkozások 29%-a alkalmazott, 40%-a vett igénybe saját alkalmazottat, 63%-a pedig külső szakértőt az informatikai feladatok ellátására.
Az internetszolgáltatók piaca továbbra is nagyon koncentrált. Tavaly a 15 vezető, vagyis 10 ezer feletti előfizetéssel rendelkező szolgáltató cég a 10 millió előfizető 97%-át tudta magáénak. Az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2%-kal nőtt. Ezen belül a legnagyobb, 54%-os részaránnyal rendelkező mobilinternet bevétele 11%-kal növekedett. Az árbevétel szintén jelentősen, 20%-kal bővült az optikai kategóriában. Az internet-előfizetések száma meghaladta a 10 milliót, a vezeték nélküli előfizetéseken belül évek óta meghatározó a mobilinternet, amely az összes internet-előfizetés 68%-át adta.

=