Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Az ingatlanvásárlók 30-35%-a hitelt is igénybe vesz lakásvásárláskor

Az ingatlanvásárlók 30-35%-a hitelt is igénybe vesz lakásvásárláskor, részben az árak emelkedése, részben pedig a kedvező feltételek miatt. A Duna House elemzése szerint a vevők pénzügyi tudatossága javult az elmúlt időszakban. Ez köszönhető a kormányzati intézkedéseknek is, így mind többen hoznak megalapozott döntést vásárláskor. A Duna House Pénzügyek szakemberei a statisztikai adatok és a bankok ajánlatai alapján kiszámolták, hogy egy keresettel és a minimálisan elvárt önerővel 27 millió forintig választhatnak a vevők ingatlant, míg két keresővel vagy további állami támogatással könnyen meg lehet duplázni ezt az összeget. A vásárláshoz 5-6 millió forint önerő mindenképpen szükséges, de ehhez hitelt szerezve, már megfelelő ingatlanhoz juthat a vevő a fővárosban is. A társaság adatai alapján 26-27 millió forintból a főváros külső kerületeiben egy 40-56 négyzetméteres panellakást lehet venni, illetve a belső kerületekben egy kisebb, 28-30 négyzetméteres téglalakást. A nagyvárosokban ennyi pénzért szintén 40-60 négyzetméter közötti használt lakás, vagy kisebb városokban ház is kapható. Újépítésű ingatlant ennyiért csak vidéken lehet vásárolni, de például Tiszakécskén 70 négyzetméteres újépítésű lakást is lehet venni 26-27 millióból. A piaci adatok szerint ennek a duplája, 56 millió forint már bőven elég egy 40-60 négyzetméteres belvárosi lakás megvételéhez  a fővárosban, a külsőbb kerületekben pedig már ennél nagyobb lakások is elérhetők ebben a kategóriában. Ennyiért már Budapesten is kapható újépítésű ingatlan, a III. kerületben 52 millió forintért már van 48 négyzetméteres kertkapcsolatos lakás, az agglomerációban, például Érden pedig újépítésű sorházat, ikerházat is lehet venni ennyiért. A Duna House adatai alapján a hitelt is igénybe vevő vásárlók korcsoportja (részben az első lakást vásárlók számának növekedése miatt is) fiatalodott az elmúlt időszakban. A fővárosban a lakásvásárlók 37%-át a 30-40 év közöttiek tették ki idén júliusban, vidéken 29%-át, viszont ott még erős a 40-50 év közötti korosztály.

=