Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Hazánk ekkora forráshoz jut a járvány elleni védekezéshez

Varga Mihály bejelentése szerint hatvanmilliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez. A pénzügyminiszter aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB). Elmondta, hogy a kedvezményes finanszírozási forrás többek között maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosítja. Hazánk európai viszonylatban is a legsikeresebben védekező országok között van. Ez pedig az időben meghozott intézkedéseknek és a védőeszközök eredményes beszerzésének is köszönhető. A járvánnyal összefüggő közvetlen támogatások és a védekezési költségek elérték a 600 milliárd forintot. Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy noha a veszélyhelyzet megszűnt, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, emellett fel kell készülni a koronavírus-járvány esetleges második hullámára is. Az aláírt megállapodásnak köszönhetően a CEB 175 millió euró, tehát több mint hatvanmilliárd forint összegű forrást nyújt a járványhelyzethez kapcsolódó központi költségvetési kiadások fedezésére. A kormány a jövőben is maradéktalanul és azonnal biztosítja a védekezéshez szükséges kiadásokat. Így továbbra is biztosított az orvosi és gyógyszerészeti kellékek beszerzése, az egészségügyi rendszer megerősítése.

=