Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Hétfőtől igényelhető a falusi csok a pénzintézeteknél

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte, hogy hétfőtől már igényelhető a falusi csok a pénzintézeteknél. A július 1-jével hatályba lépett kistelepülési otthonteremtési támogatás csaknem 2500 magyarországi kistelepülésen elérhető használt lakás vagy ház vásárlásához, korszerűsítéséhez, valamint meglévő lakás vagy ház bővítéséhez, korszerűsítéséhez. A kormány azokat a településeket jelölte ki, ahol az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a népesség, illetve amik a leghátrányosabb helyzetű térségben találhatók. Viszont a 2486 településen felül a falusi csok elérhető lesz minden tanyán, ahol van lakóingatlan. A vissza nem térítendő támogatás összege három- vagy többgyermekes családok esetén ingatlanvásárlás és korszerűsítéshez maximum 10 millió, meglévő ingatlan felújításához legfeljebb 5 millió forint. A falusi csok rendszerében a vissza nem térítendő támogatáson felül állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a családok. Vásárlás és korszerűsítés, illetve bővítés esetében két gyermeknél 10 millió forintot, három vagy több gyermeknél 15 millió forintot igényelhetnek, meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére pedig az összegek fele, vagyis 5 millió, illetve 7,5 millió forint vehető fel. A falusi csok felvételéhez nem szükséges önerő. Sőt, aki korábban igénybe vett már valamilyen lakhatási támogatást, az is felveheti a falusi csokot. Például aki korábban csokból vásárolt ingatlant, és most egy kistelepülésen szeretne letelepedni, annak a korábbi támogatást vissza kell fizetnie és ezután veheti igénybe az új, magasabb összegű támogatást. Aki pedig szocpol támogatást kapott régebben, az a két támogatás közti különbözet felvételére jogosult. Az általános csokhoz képest újdonság, hogy egy július 11-től hatályba lépő szabályozás értelmében a falusi csokból vásárolt ingatlanba bejelenthető az igénylő többségi tulajdonában álló gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozás.

=