Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Holnaptól megszűnik a támogatás a lakástakarékokra

Már kihirdették a ma délután elfogadott törvénymódosítást, mely eltörli a lakástakarékokra vonatkozó, éves befizetésarányos 30%-os állami támogatást. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta be Bánki Erik fideszes képviselő. Ma a parlament 72%-os többséggel elfogadta, Áder János köztársasági elnök aláírta, és este meg is jelent a közlönyben. A törvénymódosítás értelmében a korábban kötött és meghosszabbított szerződéseken megmarad az állami támogatás, a holnaptól kötött vagy meghosszabbított szerződésekre viszont már nem jár a maximum 72 ezer forintos éves állami támogatás. A javaslat támogatói azzal indokolták az állami támogatás megszüntetését, hogy az LTP-k hatékonytalanul működtek, mivel sok esetben nem új lakások, hanem például "szaunák és medencék" épültek a termékekben megtakarított vagyontömegből, az LTP-szolgáltatók pedig jelentős extraprofitra tettek szert az állami támogatásnak köszönhetően.

=