Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Jövő nyártól már hétvégén is megérkezhet majd a fizetés a számlánkra

A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jövő nyáron induló gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére, mivel az utalt összegek öt másodpercen belül megérkeznek egyik számláról a másikra. Bartha Lajos azt is elmondta, hogy az azonnali utalás magánszemélyek esetében 10 millió forint alatti összegeknél a nap 24 órájában és a hét minden napján, akár ünnepnapokon is működni fog majd. Sőt, július 1-től lehetőségünk lesz arra is, hogy telefonszám, email cím vagy adószám megadásával utaljunk bankszámlaszámra, az új rendszer ugyanis összeköti ezeket az adatokat és azonosítja ezek tulajdonosát.

=