Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Nehéz időket él az albérletpiac Budapesten

A Rentingo.com elemzéséből kiderül, hogy mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására. A kínálati oldalt megnövelték többek között a turisták által magukra hagyott Airbnb-s lakások. A járvány ezzel együtt padlóra küldte a keresleti oldalt is, mert például nagyon sok egyetemista hazaköltözött. Ezek a jelenségek nemcsak árcsökkentésre kényszerítették a lakásukat kiadókat, hanem arra is, hogy egyre több időt és energiát fordítsanak a megfelelő bérlő megtalálására.
A koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg a budapesti albérletpiacon az árak az év elejei szintet. Az elemzés alapján kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, de a keresleti oldalon csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot. A piac viszont a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza, folyamatos visszaesés volt tapasztalható, majd a járvány második hullámának beindulása és a vészhelyzet novemberi kihirdetése után lényegében beszakadt a budapesti albérletpiac keresleti oldala, ami az árak zuhanását eredményezte. A Rentingo.com adatai azt mutatják, hogy a vészhelyzet november elejei kihirdetését követően tömegesen kerültek a piacra a lélektani 100 ezer forintos havidíj körül bérelhető lakások. Az elemzésből kiderül, hogy ma a fővárosban stabilan 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havidíja. Az év elejéhez hasonlóan viszont ismét jobban szétnyílt az olló a kínálati és keresleti oldal között, ami azt mutatja, hogy a bérbeadók közül sokan kivárnak vagy nem követik a piaci változásokat. Egy felmérés adataiból az is kiderül, hogy a piac változásaira a bérbeadók közül sokan elsőként a kauciós feltételek megváltoztatásával reagálnak. A szűkülő keresletben tehát először kedvezőbb kauciós feltételekkel próbálnak bérlőt találni, majd második lépésben csökkentenek árat. Márciusban és júliusban jól látható volt ez a tendencia, amely előszele a későbbi, ősszel bekövetkezett árversenynek, és bizonyára a jelenleg látványosan csökkenő kereslet hatására az év végén, jövő év elején ez megint megfigyelhető lesz.

=