Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Tovább nőttek a nyugdíjak

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tovább nőttek a nyugdíjak. Rétvári Bence közölte, hogy 2,8%-os inflációval számoltak, ezért januártól ennyivel magasabb ellátást kapnak az idősek. Hozzátette még, hogy tavaly novemberben nyugdíjkorrekcióra is sor került. Mivel az infláció 0,7%-kal magasabb lett a tervezettnél, ezért egy összegben az egész évre, ekkora kiegészítésben részesültek az érintettek. A korrekció beépül a nyugdíjakba, így tavaly januárhoz viszonyítva 3,5%-kal magasabbak az ellátások. Az államtitkár jelezte, hogy a nyugdíjnövekmény havi szinten átlagosan csaknem 4500 forint. A nyugdíjak értékének megőrzését továbbra is törvény garantálja, tehát ha idén magasabb lenne az infláció mint 2,8%, a különbözetet ismét megkapják az idősek egyösszegű utólagos nyugdíj-kompenzáció formájában. Március végéig a nyugdíjasok be tudják váltani még a 9 ezer forintos rezsiutalványaikat is.

=